A tavalyihoz hasonlóan telt majdnem az idei év is. Azaz majdnem, ugyanis elég volt egy szervizelés ahhoz, hogy eddig csak alkalomszerűen történt, az a továbbiakban állandó legyen (és nem tudok egy normális bevezetőt írni). Mivel közel 25 év távlatából írom ezeket, biztosan lesz, ami kimarad, és később pótolok. Ezen idő alatt sok mindent megtudtam, nem csak újságokból, hanem később az internetről is, és muszáj utalásokat tennem olyan dolgokra, amiket még akkor nem tudtam.

Tavasszal egyre inkább szaporodtak azok a felvételek, amelyek ugyan elektronikus zenék voltak, de a korábbi popzenékhez képest valahogy gépiesebbek is.

Kezdjük azzal, akik indirekt módon hozzájárultak az új korszak megkezdéséhez. A nyáron a magyar tévé három pólós, baseball sapkás, bermudás fickót videóját játszotta többször. Abban az időben még nem volt feltűnő („röhejes”) ez a kinézet. Ki gondolta volna, hogy az egyikőjük egykoron az Első Emelet dobosa volt, a másik a billentyűse akkor is (bár a csapat épp akkor hibernálta magát), a harmadik ugyan nem zenekari tag, de szövegíróként tevékenykedett náluk. A csapat történetét sok évvel később a Filmmúzeum csatorna Privát Rocktörténet sorozatában ismertem meg, hatalmas köszönet ezért az adásért. Visszatérve, az első szám az egykori LGT felvétel, a Nem adom fel újragondolása volt. Ez még annyira nem is tetszett, viszont a másik, az Áj lav jú már működött. Ősszel járt nálam az albumuk, amit többször is hallgattam a beteg magnómon, míg egyszer rajta nem kaptak, és kiadták, hogy vigyem el szervizbe. Javítás után már „legálisan” hallgattam egy másolt Basf kazettán. Mondhatni, hogy a kazetta minden száma siker volt, de ezt azért így nem mondanám. Ami nagy kedvenc volt: Zúg a Volga, Némber one, Áj lav ju, Lesz még rosszabb, Szívzuhogás. Ez utóbbinál furcsa volt, hogy az egyik kazettán részben más szövege volt – mint kiderült, az első kiadáson lévő számot „vissza kellett vonni” egy jogutód miatt, és más szöveggel került a többi kiadásra. A kép csak illusztráció – az az igazság, hogy 1993 elején kaptam meg a gyári kazettát szövegkönyv nélkül.

Az előző poszt végén emlegettem a Filmslágerek magyarul válogatást. Ezen népszerű film és sorozatzenék szerepeltek magyar fordításban újrahangszerelve. Az első elég vegyesbazár volt, ami tetszett a Ne legyél bálvány (Mad Max 3), Örökölt szerelem (a hasonló című sorozat), A szerelem vár (Pretty woman), A világ tetején (Top Gun), Axel F. (Beverly Hills-i zsaru). A második szerintem jobb lett, ezt is sűrűn mutogatták már a nyár folyamán. Erről talán a legnagyobb siker az Ez a szerelem végtelen volt a Robin Hood filmből. Ami még jó volt: Pretty woman (ua), A csend a dalom (Diploma előtt), Lady (Flashdance), Twin Peaks.

Tavasszal már nagy siker volt Dr Alban It’s my life című száma. Hozzám ősszel jutott el a teljes albummal együtt. Hát, nem egészen olyan volt, mint vártam, de azért átmásoltam, ezzel ez lett az első külföldi album. Tudtam, hogy van egy másik albuma is, de azt akkor nem tudtam megszerezni – gyakorlatilag soha nem sikerült kazettán, csak sok évvel később egy más formátumban.

Mindeközben az sulirádióban rendszeresen játszottak egy számot, amit nagyon szerettem volna, ha megvan. Egyszer pár másodpercet a magyar tévén is láttam a klippből, de nem derült ki az előadó neve. Az ajándékboltban ekkoriban tűntek fel a lengyel gyártású Takt kazetták. Hogy ezek milyenek voltak, arról majd a következő posztban lesz szó. Három válogatás sorozat volt tőlük: Takt Disco, Techno House, Techno Trax. Ez utóbbira voksoltam, abból is az első kazettára. A nyitófelvétel, a The Overlords – Sundown jól sikerült, a meglepetés csak ezután jött. LA Style – James Brown is dead hosszabb is, instrumentális is, imádom. Tavaly többször hallottam, de most végre megvan. Az oldal végén lévő PWM – Are you ready to move? is az akkor divatos techno hangzást képviselte, szintén siker volt. A B oldal végén lévő Ex-Plain – Check out egy kicsit talán kilóg a sorból, mert ennek hangzása egy kicsit a későbbi eurodance hangzás felé mutat. A többi szám se volt rossz (annyira nem is jó mindegyik), nem  bántam meg a vételt.

Év végén eljutott a harmadik kazetta is hozzám, az már annyira nem volt sikeres, bár érdekes volt a Moby – Go a végén a Twin Peaks melódiájának felhasználása miatt. Ez amúgy a bestseller-lehetett-volna Scotch kazetta B oldalán szerepelt – egy pár hónapig.

A nyolcvanas években vett kazetták a már említett Agfa kivételével többször is át lettek variálva, mire elnyerték végleges formájukat, de ebben az időszakban sem volt biztos, hogy megmaradnak első formájukban. Volt egy-két elég rossz minőségű Aba fantázianevű kazettám, amire emlékszem, hogy az egyiken szerepelt Dr Alban első száma, a Hello Africa, ezt pedig megelőzte a Dimples D – Sucker DJ című száma.

Végül térjünk rá a már említett Scotch kazettára. Az iskola amúgy igen nagyképű iskolarádiósa megkönyörült rajtam, és két kazettát is kaptam tőle kölcsön egy pár napra. Ebből állítottam össze ennek a kazettának az A oldalát.

A tíz dongó fantázianevű is szerepelt rajta, ami valójában a Double You – Please, don’t go című sikerszáma volt. Az egyszerűsége ellenére is remek számot a mai napig szeretem. Ez lett a csapat legnagyobb sikere.

A Snap-et már ismertem korábbról a The power című sikerszámáról. Azt akkoriban nem tudtam megszerezni, a már lefutott Rhythm is a dancer viszont rajta volt, ami annak ellenére sikeres lett, hogy egyrészt nem volt meg végig, másrészt ez csak az albumváltozat volt.

Az Akai válogatáskazetta mellett a másik kölcsönkazetta egy album volt, a számomra teljesen ismeretlen U96 nevű formációtól. Valami rémlett, hogy volt egy Tengeralattjáró című film, amelyet így hívtak. Hát persze, egy 1981-es nyugatnémet film, mely később sorozat is lett, tíz évvel később elkészült az eredeti Klaus Doldinger szám techno változata, és óriási siker volt hazájában. Nálam is, az eredeti Techno Version mellett még a kazetta végén lévő Klassik Version volt meg. A csapat második száma, az I wanna be a Kennedy is át lett másolva, ez a Visage – Fade to grey hangzását használta fel. A többi szám annyira nem tetszett.

Az Erasure-t nem ismertem annak ellenére, hogy jó pár lemezük jelent meg 1992-ig, csak annyit tudtam, hogy az egyik tag, Vince Clark korábban a Depeche Mode tagja volt. Ebben az évben nagy sikere volt az ABBA-Esque EP, mely négy régi ABBA szám feldolgozását tartalmazta. Erről az egyik lett meg, a Lay all your love on me. Ismertem még a másikat, amit akkoriban játszottak, a Take a chance on me, de az nem tetszett.

A kazetta végére egy kakukktojás került. A Mistadobalina ugyanis rap volt, annyira nem is tetszett eredetileg, de végül átmásoltam.

A techno hangzás ellenére a régi idők darabjai sem merültek feledésbe, az előző posztban bemutatott kazetták akkor még magnóba kerültek. Volt egy nyolcvanas évekbeli szám, aminek a mai napig nem tudom az előadóját, a szám címe kb. Show me the way.

Most jöjjön az, aki majdnem megnyerte az év végi versenyt. A nyáron tűnt fel egy régi szám feldolgozásával (Culture Club), és elég sokat játszotta a magyar tv. Ez volt Pierrottól a Tegnap összetört egy álom, amit elég kínkeservesen tudtam úgy rögzíteni, hogy meglegyen teljesen. A másik száma is volt párszor, ez a lemez címadó száma, a Nekem senki nem hegedül, de ez már kevésbé tetszett. Pierrotot már korábban is hallottam a Babaház révén.

Éppen a kazetta kezdőszámait hagytam a végére, ugyanis végre meglett az az előadó, akit annyira kerestem ekkoriban. A 2 Unlimited 1991-ben kezdte pályafutását, első számuk a Get ready for this volt. Ez két változatban volt meg, a Rap változat és a Rio & Le Jean Remix.

A második szám, a Twilight zone, nekem annyira nem tetszett. 

De amivel az év végi versenyt megnyerték, az a harmadik számuk, a Workaholic, amit annyira kerestem. Egyszerűen briliáns a szintiszólója.